VDSzSz

2015. július 17.: érdekvédelmi összefoglaló


Megfelelő, a tavalyinál semmiképp sem rosszabb ellentételezés mellett hozzájárulunk a rendkívüli munkavégzés idejének idei megemeléséhez. A munkáltató nagy nehezen elismerte, hogy a forgalmi dolgozók körében igen magas a leterheltség, épp ezért arról is tárgyalunk, hogy miként lehetne ezt anyagiakban is érzékeltetni. Bárány Balázs, szakszervezetünk érdekvédelmi alelnöke videónkban többek között beszél a népszavazási kezdeményezésről, és a menekültekkel kapcsolatban kialakult áldatlan állapotokról. Felhívjuk a figyelmeteket az Mt-ben foglaltakra: a munkavállaló jogosult megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik. Ilyen eset, ha a munkáltató nem képes biztosítani az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit.


Úgy tűnik, nem tudunk más megoldást találni, így megfelelő ellentételezés mellett hozzájárulunk a rendkívüli munkavégzés idejének idei megemeléséhez. Ehhez a közeljövőben egy KSZ-módosításra kell sort keríteni. Természetesen, a tavalyinál rosszabb feltételeket nem fogunk elfogadni: 2014-ben hasonló módszerrel 300 órára emeltük a rendkívüli munkavégzést, cserébe a 230 és 300 óra közötti rendkívüli munkavégzés során 200%-os díjazás illette az érintetteket. A munkáltató nagy nehezen elismerte, hogy a forgalmi dolgozók körében igen magas a leterheltség, épp ezért arról is tárgyalunk arról, hogy miként lehetne ezt anyagiakban is érzékeltetni, és nem csak beszélni róla. Vélhetően még júliusban erről is meg tudunk állapodni.

A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjbavonulási lehetőségével kapcsolatban kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtő ívei <a href="http://www.vdszsz.hu/page/1/art/5532/sub/1/akt/0/html/informaciok-birtokaban-lehet-csak-felelossegteljesen-donteni.html">fellelhetőek honlapunkon</a> és a területi irodákon. Mindenkinek szabad akarata eldönteni, hogy élni kíván-e állampolgári jogával, és támogatja-e a népszavazást. Szakszervezetünk hivatalosan a jövő heti elnökségi ülésen alakítja ki álláspontját.

Menekültek tömegével utaznak a vonatokon a számukra kijelölt táborok felé, és tagjaink arról számolnak be, hogy gyakran tarthatatlan állapotok alakulnak ki a szerelvényeken. Kértük a munkáltatót, hogy teremtse meg a biztonságos és egészséges munkavégzés feltételeit. Érdemi intézkedést nem tapasztalunk, viszont nem hagyjuk, hogy tagjainkat atrocitások érjék, egészségüket veszélyeztessék. Ezen a héten is volt konzultáció, jövő héten is lesz, ami remélhetően több eredménnyel zárul. Felhívjuk a figyelmeteket az Mt-ben foglaltakra: a munkavállaló jogosult megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik. Márpedig, ha a munkáltató az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit nem képes biztosítani, akkor a munkavállaló joggal él az Mt. ezen passzusával.