VDSzSz

Ismeretlen fertőzés miatt ötvenhat menekültet vittek kórházba, a VDSzSz Szolidaritás a vasutasok egészségét félti!


Ötvenhat menedékkérőt vittek kórházba ismeretlen, hasmenéses tünetekkel járó fertőzés miatt július 28-án késő este a Nyugati pályaudvarról. A VDSzSz Szolidaritás Dorozsmai Évához, a MÁV-Start Zrt. humánerőforrás igazgatójához írt július 29-i levelében kérte, hogy a munkáltató mielőbb járjon utána a történteknek, és a közegészségügyi szervekkel konzultálva szükség esetén további óvintézkedésekre kerítsen sort a vasutasok védelme érdekében!

A fertőzés pontos eredete egyelőre ismeretlen, a kórokozót csak a tenyésztés eredménye alapján lehet meghatározni, ami néhány napot vesz igénybe.

A július 28-án helyszínre érkező orvosok a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bevonásával egy buszt rendeltek, ami a betegeket és a velük érintkezőket is az Egyesített Szent László és Szent István Kórházba vitte kivizsgálásra.

A kórház a felnőttek és a gyerekek közül is vett fel betegeket a közel hatórás eljárás után, az egészséges embereket pedig a rendőrség visszavitte a pályaudvarra, ahol időközben az ÁNTSZ fertőtlenítette az érintett területeket.