VDSzSz

Megerősített együttműködés a három legnagyobb vasutas szakszervezet között


A Vasutasok Szakszervezete (VSZ), a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás) és a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) szeptember 7-én megállapodásban erősítették meg együttműködésüket.

A megállapodást aláírók kinyilvánították, hogy azon vállalatoknál, ahol képviselettel rendelkeznek - a foglalkoztatási viszonyok, azt szabályzó kollektív szerződések és megállapodások védelmében, a közösségi közlekedés és az egyes vállalatok jövőbeni átalakítása, átszervezése során -, kölcsönösen érdekeltek az eddigi érdekvédelmi együttműködés megújításában, új keretek között.

A három szakszervezet vezetői vállalták, hogy a foglalkoztatási viszonyok, az azt szabályzó kollektív szerződések és megállapodások védelmében folyamatosan egyeztetnek. Új megállapodást, hatályos megállapodást vagy Kollektív Szerződés módosítást az aláíró felek előzetes egyetértése esetén fogadnak el, illetve írnak alá.

Amint az ismeretes, a VDSzSz Szövetség elnöke és egyes tagszervezetei jogellenesen kizártnak tekintik a VDSzSz Szolidaritást, ami így már szerintük nem tagja a Vasutas Szakszervezetek Szövetségének (VASZ). A VASZ megalakítását a VDSzSz Szolidaritás, a VSZ és a MOSZ kezdeményezte, mint a legnagyobb vasutas szakszervezetek, hogy a munkavállalók érdekeit még hatékonyabban tudják képviselni.

A jelenlegi helyzetben a VDSzSz Szolidaritás nélkül a VASZ csonka, nem tölti be a megalapítását életre hívó akaratot, ezért döntött úgy a VSZ, a VDSzSz Szolidaritás és a MOSZ, hogy érdekvédelmi együttműködésüket megerősítik, ha szükséges, új szakszervezeti szövetség keretei között is.