VDSzSz

LV: Vasútőrök célkeresztben, a kiszervezés ellen vagyunk!


Az LV állományában lévő munkatársak jelentős részben 20-30 éves vasúti szakmai múlltal rendelkező biztonsági szakemberek. Speciális vasútbiztonsági ismereteiket nem lehet egyik napról a másikra elsajátítani, pláne nem drogériákból és bevásárlóközpontok kijáratai elől elcsábított, motiválatlan, ideig-óráig a vasúton dolgozni hajlandó vagyonőrökkel. Bánhidi-Nagy Attila, a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese részére elküldtük észrevételeinket a tervezett intézkedéssel kapcsolatban.

"Tisztelt Vezérigazgató-helyettes Úr, Kedves Attila!

A „MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. által különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások nyújtása" tárgyában kiírandó közbeszerzési eljárással kapcsolatos tervezett intézkedéshez – korábbi véleményünket fenntartva – kiegészítő észrevételeket is teszünk.

Jelenleg a vasúti infrastruktúra a terrorizmus célpontjába került: erre a Thalys szuperexpresszen augusztusban elkövetett fegyveres támadás a példa, amit az Európa felé tartó folyamatos migránsáradat biztonsági kockázata tovább fokoz. Emiatt az EU-országok közlekedési minisztereinek október 7-i találkozóján kiemelt téma lesz a vasútbiztonság ügye. Előzetes információk szerint egyesek úgy vélik, hogy a vasúti közlekedésben a légiközlekedésben bevált biztonsági intézkedéseknek megfelelő lépéseket kell tenni.
Jelenleg Magyarországon a vagyonvédelem a fekete, de mindenképp a szürkegazdaság része.

Amennyiben a mostani LV Kft-nél foglalkoztatott vagyonőrök és fegyveres biztonsági őrök átkerülnek a piacon működő bármely vagyonvédelmi vállalkozáshoz, akkor az 350-450 Ft-os órabérért foglalkoztatná őket. Ha ez a tevékenység a MÁV érdekeltségi köréből kikerül, kétségesnek tartjuk, hogy a vasút biztonságával törődők az új munkáltatónál akár jelenlegi bérüket meg tudják-e tartani.
Azok a munkatársak, akik az LV Kft. tényleges állományába tartoznak, jelentős részben 20-30 éves vasúti szakmai múlttal rendelkező biztonsági szakemberek. Pontosan tudják, hogy egy vonatkísérés alkalmával miért áll meg a nyílt pályán a vonat, kit mikor kell értesíteni, (központi menetirányító, vasútőr személyzetirányító, adott állomás forgalmi szolgálattevője, katasztrófavédelem, vegyi elhárítók, rendőrség, stb.) ki mikor követ el bűncselekményt, közforgalmú járművek, vasúti szolgálati személyek elleni cselekményeket. Ezeket a speciális vasútbiztonsági ismereteket nem lehet egyik napról a másikra elsajátítani, főleg nem drogériákból és bevásárlóközpontok kijáratai elől elcsábított, motiválatlan, ideig-óráig a vasúton dolgozni szándékozó vagyonőrökkel.

Idén nyáron például volt olyan zűrös balatoni fesztivál, ahol tizenkét vagyonőr helyett csupán kettőt tudtak kiállítani az alvállalkozó biztonsági cégek: az első nap után ugyanis a leszerződtetett vagyonőrök közölték, hogy ezért a pénzért nem hajlandók ezt a munkát elvégezni.

Másrészt, ahogy a konzultáción is elmondtuk, a Kormány álláspontja munkahelyteremtéssel kapcsolatban mindenki számára ismert, amire jelentős stratégia épül. Ennek ismeretében nem hagyhatjuk, hogy olyan lehetőségtől zárják el a MÁV Zrt-t, ami – azontúl, hogy egyébként az előbb említett stratégiával ellentétes – alkalmas lehet azoknak a több évtizedes áldozatos munkában megfáradt, egyes vasúti munkakörre jogszabály szerint orvosilag alkalmatlanná vált munkavállalók továbbfoglalkoztatására, akik a vagyonőri tevékenység ellátására a megfelelő szakvizsgákat megszerzik.

Hangsúlyozzuk: ha a MÁV Zrt. elveszíti biztonsági szakembereinek jelentős részét – ami a feketegazdaság útvesztőiben biztosan bekövetkezik – akkor évekig nem beszélhetünk valódi vasútbiztonságról, továbbá a szakemberek hiánya, valamint egy nem várt, de a tervezett intézkedés hatásaként valószínűsíthetően bekövetkező, jelentősebb figyelmet kiváltó biztonsági esemény után a politikai felelősség is minden bizonnyal fő kérdéssé válik.

Fentiekre tekintettel elvárjuk, hogy a MÁV Zrt. azontúl, hogy jelzi Tulajdonos felé megalapozott félelmeinket, a munkahelyteremtés továbbá az utazóközönség, a munkavállalók és összességében a vasúti biztonság érdekében eljár a Tulajdonosnál azért, hogy a „MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. által különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások nyújtása" tárgyában kiírandó közbeszerzési eljárással kapcsolatos tervezett intézkedést gondolják át. Ennek eredményeképpen pedig a szakszervezetünk által is támogatott, évtizedekkel ezelőtt jól bevált gyakorlatot visszaállítva, a vasút biztonságát a MÁV Zrt-n belül foglalkoztatott munkavállalókkal kell megoldani.

Végezetül kérjük, hogy a konzultáció során felvett jegyzőkönyv egy példányát részünkre eljuttatni szíveskedjetek.

Budapest, 2015. 09. 07.

Üdvözlettel:

Bárány Balázs Péter

alelnök"