VDSzSz

A munkahelyre történő utazás ideje is munkának számít


Az Európai Bíróság első olvasatban igen kedvező döntésének hozadékát a VDSzSz Szolidaritás a lehető leghamarabb tapasztalni kívánja. Reméljük, hogy az ügyben kezdeményezendő tárgyalásaink hamar célt érnek.

A bíróság szerint nem számít szabadidőnek a munkavállalók utazási ideje, ha állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel nem rendelkeznek. Az utazás esetükben ugyanis munkafolyamatuk szerves részét képezi, ezalatt utasíthatóak, a célállomásuk pedig bármikor megváltoztatható.

A döntésről szóló hír:

Az az idő, amelyet a változó munkahelyen dolgozók a megbízás helyszínére történő utazással töltenek, munkaidőnek számít, állapította meg az Európai Bíróság.

A munka helyszínére történő utazást eddig nem tekintették munkaidőnek.

Jogi szakértők szerint a döntésnek „komoly következményei" lesznek. „Ezer és ezer munkáltató döbbenhet most rá, hogy megsérti a munkajogi szabályokat."

A fizetés elmarad a minimálbértől

Az Irwin Mitchell ügyvédi iroda egyik képviselője egyetértett azzal, hogy a szabályozás „nagyon jelentős" és érdemben befolyásolhatja a fizetések alakulását.
"Ha az utazási időt is figyelembe vesszük, az emberek most heti 10 órával többet dolgoznak, ami azt jelenti, hogy a fizetett órák száma alapján a munkáltatók a nemzeti minimálbér szintjénél kevesebbet fizetést biztosítanak".

A Bíróság indoklása szerint a döntés célja, hogy védje „a dolgozók egészségét és biztonságát", ahogyan azt az EU munkaidőről szóló irányelve meghatározza.
Az irányelv meg kívánja védeni a dolgozókat attól, hogy munkáltatóik kizsákmányolják őket. Szabályokat állapít meg arra vonatkozólag, hogy meddig lehet az alkalmazottakat dolgoztatni, hány szünetet kell biztosítani és a munkavállalók mennyi szabadságra jogosultak.

A döntés terhei

A döntés legfontosabb célja annak biztosítása, hogy ne lehessen az EU-ban olyan alkalmazott, akinek heti átlagban 48 óránál többet kell dolgoznia. A Bíróság kimondta: „Az a tény, hogy az alkalmazott otthonából indul a munkába és oda érkezik vissza, nem a dolgozó kívánságából fakad, hanem munkáltatója azon döntésének közvetlen következménye, amellyel a térségi irodákat megszüntette.

„Annak megkövetelése, hogy munkáltatójuk döntésének terhét az alkalmazottak viseljék, ellentétes lenne az irányelv céljával, amely szerint a dolgozók egészségét és biztonságát védeni kell. Ez a cél magában foglalja a minimális pihenőidő védelmét is."

figyelo.hu