VDSzSz

Nyugi, ez csak egy felmérés, bár sokak kedélyét borzolta


Aki úgy gondolja, nyugodtan töltse ki a mellékelt nyilatkozatot, amit a munkáltató a velünk megbeszéltek értelmében adott ki. Célja, hogy a későbbi tárgyalások során hasznosíthassuk a felmérés eredményeit. Természetesen ettől függetlenül a KSZ rendelkezései szerint kell a rendkívüli munkavégzést elrendelni, ettől eltérni nem lehet. Reméljük, mindenki tisztában van azzal, hogy a nyilatkozat kitöltése önkéntes, tehát a munkáltató erre senkit nem kötelezhet, de nem is akar kötelezni.

Mellékeljük a munkáltató ezzel kapcsolatos közleményét:

"Közösen a túlórázásról

Kedves Munkatársaink!

Sokak számára ismert a helyzetünk, hogy kevesebb mozdonyvezető és jegyvizsgáló áll a MÁV-START alkalmazásában, mint a napi vonatszámhoz rendelt technológia. Ez folyamatos túlórázási kötelezettséget ró az érintett kollégákra ezekben a munkakörökben. A munkáltató enyhít ezen a helyzeten a már elindult és folyamatosan induló képzésekkel, de az új kollégák munkába állásáig is ki kell állítani és le kell közlekedtetni a menetrendben meghirdetett vonatokat, el kell vinni a teherszállítmányokat. A tapasztalataink alapján egyénenként változó a hajlandóság a pihenőidő alatti plusz szolgálatokra, ám a munkáltatónak törekednie kell az egyenletes munkaelosztásra. Eltérő a kollégák vállalása: van, aki kifejezetten kevesli a túlóra-lehetőséget, és folyamatosan jelzi az igényét az újabb rendkívüli munkára, de olyan kolléga is akad, aki nem szeretne a kötelező mennyiségen felül plusz munkát. Befolyásolja ezt egy adott élethelyzet, a magánélet, az anyagi körülmények, az adott időszak leterheltsége és még sok más egyéb emberi tényező. A munkáltató részéről a lehető legnagyobb mértékben szeretnénk a mozdonyvezetők és a jegyvizsgálók egyéni igényeihez igazodva tervezni, és a plusz terheléseket elosztani – természetesen a KSz 41.§ és 10. sz. melléklet 11.§-ban foglalt díjazások szerint.
Ennek érdekében hamarosan meg fogunk kérdezni minden érintett jegyvizsgálót és mozdonyvezetőt, hogy ő személy szerint hogyan viszonyul a rendkívüli munkavégzéshez. Mindannyian egy levelet kapnak napokon belül, hogy mi az igényük és az elvi vállalási szándékuk egy adott hónap túlóráival kapcsolatosan. A válaszok segítik majd az egyenletesebb munkaelosztást, a hatékonyabb foglalkoztatást, valamint a kollégák egyéni érdekeinek a legnagyobb mértékű figyelembevételét. A munkáltató a lehetőségei határáig mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a jövőben ezen nyilatkozatokat szem előtt tartva kezelje a változásokat és a plusz szolgálatok kiállítását. Természetesen nem lehet kizárólag ezen igények mentén működni ezt követően sem – igazodni kell valamennyi munkavállalóhoz, a vállalat gazdasági érdekeihez, az adott hónap munkaóráihoz és még sok más egyéb tényezőhöz, de a szándékaink szerint ez egy jelentős lépés a munkatársaink igényeihez jobban illeszkedő napi működés felé.

A területek illetékes telephelyvezetői szeptember 24-én, csütörtökön részletes tájékoztatást kapnak a nyilatkoztatással kapcsolatos tennivalókról.

Kérjük és köszönjük az együttműködést!

A MÁV-START Zrt. vezetése"