VDSzSz

Ikertornyok: VW Samba és a V200


Három év korkülönbség van közöttük, de a V200 hidraulikus-mechanikus dízelmozdony is nagyon népszerű volt. Részben talán pont azért, mert kinézete a VW mikrobuszára emlékeztetett. És Amerikát is meghódították.

A V200, Németország kimondottan nagysebességű dízelmozdonya 1953-ban lépett sínre, három évvel a VW Samba megjelenése után. Véletlen lenne? Picit jobban el volt látva lóerőkkel, mint a Volkswagen mikrobusza: két turbófeltöltője és 12 hengeres motorjai révén 140 km/h csúcssebességet érhetett el. A negyedik fokozatban. Ez ugyanis nem dízel-villamosmozdony volt, teljesítményét egy nyomatékváltó és négy mechanikus fokozat révén adta le, amit ún. Mekhydro-rendszernek hívtak, utalva a mechanikus-hidraulikus jellegre.

A közhiedelemmel ellentétben Amerikában nem azért nincsenek dízel-villamosmozdonyok, mert esetleg nem tudják, hogy ez a megoldás a leghatékonyabb módja annak, hogy a motorok nyomatékát a kerékpártengelyekre továbbítsák. Nem, odaát inkább az egyszerűbb, kevesebb karbantartást igényelő dízelgépeket részesítik előnyben - bár a V200 kiváló megbízhatósági mutatókkal rendelkezett. És egy dízel-villamosmozdony esetében a megcsúszás is könnyebben elkerülhető, különösen a modern vezérléssel ellátott gépeken.

Igazából a vezérlőrendszernek két verziója létezett. Ott volt a Maybach által gyártott Mekhydro egy egyszerű nyomatékváltóval és négy mechanikus fokozattal. A Voith jóval bonyolultabb – és finomabban is váltó – ún. „Turbo" erőátvitellel rukkolt elő, ami három, meglehetősen bonyolult elrendezésű nyomatékszabályzóból állt.

A V200 nem az első (és nem is az utolsó) a modern német hidraulikus-mechanikus dízelmozdonyok sorában. Ez volt azonban a legnépszerűbb, részben talán pont azért, mert kinézete a VW mikrobuszára emlékeztetett. De a Voith erőátviteli rendszere sem kizárólag Németországban volt ismert.

1960-ban Krauss-Maffai, a V200 gyártója, egy nagyobb, 4000 lóerős mozdonyt épített, amiben a Voith "Turbo" erőátviteli rendszere és két 16 hengeres Maybach-motor kapott helyet, a gépet direkt az amerikai piacra szánták. Az ML 4000 sokkal nagyobb teljesítményű volt, mint az Egyesült Államokban akkoriban elterjedt dízel-villamos mozdonyok többsége, az egész ágazat a csodájára járt. A Southern Pacific és a Denver & Rio Grande Western vasúttársaság vásárolt belőlük elsőként.

A hegyi szakaszokon nem valami jól boldogultak, de síkságon megbízhatóak voltak, mindössze egyetlen fekvemaradást dokumentáltak. Az ALCO szintén épített egy mozdonyt Voith-féle erőátvitellel, ez lett a DH643. De az EMD (General Motors) és a GE gyorsan kapcsolt, és nagyobb teljesítményű dízel-villamos mozdonyokkal rukkoltak elő. A KM-ek fölött ezután gyorsan eljárt az idő, mivel a vasúttársaságok a könnyű karbantartást és az egyetlen (általuk ismert) technológiát részesítették előnyben.

És igen, a V200-nak volt egy kistestvére is.

Samba a síneken...